Egy olvasói levél a kerületi okmányirodáról
Egy olvasói levelet kaptunk facebook odalunkra, melyet az alábbiakban teljes terjedelemben közlünk:
"Történt, hogy lejárt a jogosítványom. Ezzel még nem lenne gond a jogsik ilyennek:) Az orvost egy perc alatt elintéztem, irány az okmányiroda. Nézve a régebbi tapasztalatokat, már 1 hónappal az orvos előtt próbáltam időpontot foglalni interneten, de júniusban augusztusig mentem el, és nem volt szabad hely. Az erzsébeti okmányirodába múlt héten foglaltam időpontot most csütörtökre, de úgy alakult, hogy lemennénk vidékre ezért ma el akartam intézni. Bementem a Csepelibe, ahol a biztonsági őrtől kérdeztem meg, hogy mi a módja annak, hogy én ma jogsit kapjak. Nagyon aranyosan megnevezett 3 ablakot, ahol nem ült senki. Kérte várjak egy kicsit. Nagyjából 5 perc várakozás után megjelent egy néni. Az első kérdése az volt, hogy milyen időpontra jöttem. Mondom semelyikre, mert nem lehet időpontot foglalni. És jött a döbbenet: Közölte a néni, hogy így sajnos nem tud fogadni, mert csak időpontra érkezett ügyfelekkel foglalkoznak!!!!Mint egy süket visszakérdeztem, hogy ha én besétálok, akkor szóba sem állnak velem? Erre a néni közölte, hogy ők csak annyit tudnak tenni ilyen esetben, hogy időpontot foglalnak nekem ugyanazon a portálon, mint amit én is látok. S lön augusztusra van is szabad hely... Az volt az aranyos, hogy két mondattal előtte próbálta bizonygatni, hogy semmi baj nincs az internetes portállal, teli van szabad hellyel. Negyed óra meddő gondolatváltás után közölte, nagyon bűvölve a monitort, hogy ha gondolom másnap 1/4 4re bemehetek, talán lemondják, és akkor tudnak velem foglalkozni. Na, ekkor álltam fel, és jöttem el. Ugyanis legszívesebben ráborítottam volna az asztalt. Vajon a többi 2 ügyintéző ez alatt mit csinált? A helyükön biztos nem ültek. Több mint fél órát töltöttem ott, de ügyfél nem jött (jogsi ügyben), tehát ennyi idő alatt pont el lehetett volna intézni. Honnan tudja a kedves néni, hogy a holnapi időpont nem jön? Egy másfél éves gyerekkel ugráljak a talánra? Mikor mondtam a néninek, hogy holnap két gyerek lóg a fülemen, és ha nekem itt várnom kell, ott fogsz hisztizni mindkettő, amit ők sem akarhatnak, megvonta a vállát, és közölte, hogy már hozzá vannak szokva…
Én nem szidom a nénit. És mondhatnám, hogy Csepel én így szeretlek, de sajnos nem így van. Ezen változtatni kell, mert tényleg szörnyű, hogy a saját kerületemben nem tudok elintézni semmit…"
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!