Útlezárás Szigetszentmiklóson burkolatjavítás miatt, változott a 38-as buszcsalád forgalmi rendje

Oszd meg másokkal!

Desktop
Készítette: Kemenymate - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=52582439
Készítette: Kemenymate - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=52582439

Mától útburkolat-javítási munkák miatt várhatóan három hónapra teljes hosszában lezárták Szigetszentmiklóson a Massányi Károly utat a forgalom elől. A korlátozás érinti a 38-as buszcsalád arra közlekedő járatait is, ezért azok módosított útvonalon viszik az utasokat.

A 38-as és a 238-as autóbusz ebben az időszakban egyik irányban sem érinti az Áruházi bekötőút és a Lakihegy, Cseresznyés utca közötti megállóhelyeket. A kimaradó megállóhelyek elérhetők a VOLÁNBUSZ 690-es jelzésű, Budapest–Halásztelek–Szigethalom vonalon közlekedő helyközi járatával. Ezen a járaton a Gát utca, a Lacházi fogadó és a Cseresznyés utca megállóhelyek és a Vízművek lakótelep megállóhely között mindkét irányban a BKK környéki 5 kilométeres 1. zónás, valamint a környéki 10 kilométeres, továbbá a szigetszentmiklósi helyi bérleteket is elfogadják – jelezte a BKK.

Az éjszakai 938-as autóbusz is módosított útvonalon jár, azonban mindkét irányban betér Lakihegyre. A szigetszentmiklósi végállomása felé tartó 938-as busz Lakihegy, Cseresznyés utca megállóhelyét kissé hátrább helyezik: a járatra az emlékmű mellett, a II. Rákóczi Ferenc utca és a Cseresznyés utca találkozásánál lehet felszállni.

A 38-as buszcsalád járatai útvonalának módosulása miatt változnak a jegyek és bérletek tarifahatárai:

  • A Budapest közigazgatási határain belül érvényes jegyekkel és bérletekkel
  • a 38-as és a 238-as busszal az Auchan Sziget áruház megállóhelyig (az áruházat nem érintő buszokkal a Hárosi Csárda megállóhelyig),
  • a 938-as busszal pedig Szigetszentmiklós felé a Háros megállóhelyig, Csepel irányába pedig az Áruházi bekötőút megállóhelyig utazhatnak.
  • A környéki helyi, a környéki 5 kilométeres 1. zónás, valamint a környéki 10 kilométeres bérletekkel Szigetszentmiklós felől Budapesten belül a Vízművek lakótelepig, illetve a Vízművek lakóteleptől lehet utazni.

(fotót készítette: Kemenymate - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=52582439)

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek